Tábor

(információk a következő logikatáborról itt, a 2018-as tábor menüpontban találhatók)

Minden nyáron, augusztus második hetében megrendezzük egyhetes tehetséggondozó táborunkat a festői – az UNESCO által bioszféra-rezervátummá nyilvánított – Visegrád-Mogyoróhegyen, az Erdei Művelődési Ház mellett. A táborban délelőttönként a tanfolyamokon is megismert foglalkozások folynak, délutánonként pedig más jellegű – évről évre változó programokat – tartunk. Természetesen vannak kihagyhatatlan, minden évben visszatérő favoritok, mint például a számháború, a bobozás, a Fellegvár meglátogatása, lovaglás, íjászat, táblásjáték-bajnokságok, rejtvényfejtő verseny – csak hogy néhányat említsünk.

A szellemi próbatételek mellett fontosnak tartjuk a gyerekek fizikai energiájának lekötését is, ezért a délelőtti forgószínpad-rendszerű foglalkozásokon az egyik helyszínen mindig métáznak.

Délutánonként másfajta ügyességet igénylő programokat szervezünk, ekkor kapnak helyt a táblásjáték-bajnokságok, a rejtvényfejtő verseny, a gráfos műveltségi-ügyességi vetélkedő, de a logikához lazábban kötődő gyurmaszobrászatot, vagy a papírrepülő-hajtogatást is ilyenkor tartjuk. A tábort utolsó este Ki mit tud?-dal és tábortűzzel zárjuk. Ezek mellett egész héten át tartó játékok is zajlanak, mint például a tőzsde vagy a nyomozósdi, illetve tábori újság, levél vagy más kiadott feladat megírása, megrajzolása, elkészítése.

A táborban pontverseny zajlik. Az előző napi eredmény alapján minden nap (a tanfolyamról is ismert) csokiosztással indul, sőt: vasárnap délelőtt az elért végeredmény sorrendjében értékes ajándékok (többek közt játékok, társasok, sportszerek, használati tárgyak, könyvek) közül választhat mindenki. Ezen felül a négy korcsoport mindegyikének dobogós helyezettjei kedvezményt kapnak a következő évi tábor árából.

Szállás: 12 személyes faházakban, 2-4 ágyas szobákban. A házakban WC, zuhanyzó és kis hűtő is található.

A foglalkozásokat 8-10 fő felügyelő, óraadó tanár tartja, akik mindannyian a Mensa HungarIQa tagjai, s több éve aktívan részt vesznek a tábor szervezésében, lebonyolításában. Többen közülük hivatásszerűen is gyerekekkel foglalkoznak.

Az Általános Szerződési Feltételek és az Adatkezelési Nyilatkozatot itt találja: www.logIQa.hu/aszf