Tanfolyamok

(Visszajárók itt találnak információkat)

Játékos logika tanfolyam

Kiknek?

Tanfolyamainkat 9 éves kortól (harmadik osztálytól) ajánljuk az átlagosnál jobb képességű diákoknak – ekkorra sajátítják ugyanis el a gyermekek a szükséges képességeket (írás, olvasás és a négy alapművelet) készségszinten, Ajánlott felső korhatár: 17 év.

Mit?

Távoktatás:

Egy tanfolyam két, egymást követő és egymásra épülő, hat-hat foglakozásból álló távoktatásos kurzusból tevődik össze. A távoktatás keretében hetente egy gondolkodtató feladatokból álló feladatsort küldünk – ebben szinte minden esetben szerepel otthon fellelhető tárgyakat használó, térbeli, építős-bütykölős feladat is –, a következő héten pedig egy Zoom-beszélgetésben közösen megbeszéljük a helyes megfejtéseket, a feladatok megoldásához vezető utakat. A heti bő egy órás Zoom-beszélgetések (LogIQa Live) során a feladatmegbeszélés mellett sor kerül közös játékra és logisztorira is. A tanfolyam során pontverseny zajlik (ebbe a feladatsorokon elért eredmény számít bele), a félév végén minden résztvevő csokicsomagban részesül, a teljesítmény sorrendjében az első öt helyezett külön jutalmat is kap. Az első öt helyezett tábla csokoládét választhat, a dobogósok könyvjutalomban is részesülnek, az első helyezett pedig a következő félévben ingyen járhat. A jutalmak kiosztására a félév végén levélben és Zoomon egyeztetett módon kerül sor.

Jelenléti:

Egy tanfolyam két, egymást követő és egymásra épülő, hat-hat foglakozásból álló kurzusból tevődik össze. A kiscsoportos (8-12 fős) foglalkozásokat hetente egyszer 90 percben tartjuk. A tanfolyam során mindent mi biztosítunk: mi adjuk a füzetet, az írószerszámot, az eszközöket, óra végén csokijutalmat – a teljesítmény sorrendjében –, nincs tehát semmi további járulékos költség. Sőt, az első helyezett az első tanfolyam végén visszakapja a teljes félévi tanfolyami díjat, a későbbi félévekben az első helyezett a következő félévben ingyen járhat. Általában a dobogósok könyvjutalmat, az első öt helyezett pedig egy-egy tábla csokoládét is kap.

Mikor?

Távoktatás:

A feladatsort hetente, hétfőn kapják meg a diákok, és vasárnap estig kell visszaküldeniük. Szerda este 18 órától (felsősöknek 18.30-tól) van LogIQa Live. Az őszi félévben szeptember közepétől december közepéig, a tavaszi félévben február közepétől május közepéig tartanak a kurzusok.

Jelenléti:

Iskolaidő után, délután, heti egyszer másfél órában. Az őszi félév foglalkozásai szeptember közepétől december közepéig, a tavaszi félév foglalkozásai február közepétől május közepéig szoktak tartani.

Hol?

Távoktatás:

A távoktatásban természetesen földrajzi kötöttségek nélkül lehet részt venni rajtuk.

Jelenléti:

Veszprém vármegyében Balatonfüreden, Zánkán és Balatoncsicsón.

Hétfő 14.00 Zánka, Bozzay Pál Általános Iskola (8. osztályosok terme)

Kedd 13.00 Balatoncsicsó, Nivegy-völgyi Általános Iskola

Szerda 14.00 Balatonfüred, Eötvös Loránd Általános Iskola (rajzterem)

Mennyiért?

Egy alkalommal ki lehet próbálni ingyenesen – mindennemű kötelezettség nélkül!

Távoktatás:

Egy hatalkalmas kurzus ára a távoktatásban egységesen 12 000 Ft. Egy félévben két hatalkalmas kurzust tartunk.

Jelenléti:

Egy hatalkalmas kurzus ára 13.000 Ft. Egy félévben két hatalkalmas kurzust tartunk.

A tanfolyam díját készpénzben és utalással is lehet fizetni, a bankszámlaszám: Mózes Krisztián 11773119-00136653.

Az Általános Szerződési Feltételek és az Adatkezelési Nyilatkozatot itt találja: www.logIQa.hu/aszf